2014

Disszociáció

Háborgó, hitehagyott hófehér harag,

színtiszta, ömlengő düh szorít magához,

s én rezignáltan várom, míg vége szakad.

Akkor végre, titokban - amikor senki

nem látja, önmagad magányába zárva,

téveszméid ernyedő ölelésében

gyilkold meg magad! De addig koncentrálj!

Érezd át a kétségbeesés vergődő

fájdalmát és élvezd ki minden apró

mozzanatát. Ragadd meg és fojtsd bele

bomló elméd roskadozó tudatába!

Mikor vége, mert véget kell érjen egyszer,

maradványait taszítsd, vesd ki magadból,

mint a puffadt testet a háborgó tenger.

2014. 10. 30.

Fáradt levelek

Fáradt levelek csüngnek
a tavasznak álcázott

látomás ráncos nyakán,
s a barázdákba fulladó
virágokat a kárhozat
könnycseppjei temetik
maguk alá. Morajló
horizonton egyéniséghez
illő háttérkép éktelenkedik,
csontokat mintázó mélykék
felhők tiporják testét.
Bár hinni tudnám, hogy
pár reményt sugárzó
szempár beragyoghat
hatalmas felemésztő
sötét vákuumot, de
az ember, mint olyan
végleg elbukott…

2014.04.25.

Soha...

Soha nem volt istenem.

Nem szorulok rá önámítás

és balga tudatlanság

torzszülött teremtményére.

2014. 01. 28.