2013

Apátia

Múlhatatlanul elmúlt már a gondtalan
lüktetés; a békés rohanás
izgága fantáziavilág parttalan
medrében, s a vakon zuhanás
felhőtlen ragyogó illúziótérben...

A határtalan világokat teremtő,
eszméletlen eszmék e létben
realizálódó képeit serkentő
Elmém megmételyezte közben
az a rohadt, mindent felzabáló idő…

2013.09.18.

Szünet

Tébolyult rázkódás feszül,
lassan nyomasztón ömlik
végtelennek tűnő nyugalommal,
s zsigerekig hasítja belé
recsegő moraját.
Neurózisba taszítva süpped,
s a tudás hasztalan, hol
a kétségbeesett ösztön
rángat, fojtogat.
Visszatérő konklúzió:
én süllyedek, ez meg
felszínre tör a hátamon,
bőrt szakít, húsba mar,
atomjaimra robbant.
Uralkodik, s hagyom,
mert ez jutott, ez maradt.
Inkább nem bonyolítom.
Kis szünet, nagy lélegzet…
Azt hiszem, mások
úgy hívják: élet.

2013.06.07.

Késő bánat

Felforrt vérbe fullad,

s szájba tömött zsebkendőt
majszol. Hisz elhervad
kezedben minden virág!
Sebaj, majd befogad
az őseid földje,
s testedből újabb sarjad!
Ha másra nem is,
erre te is jó vagy…
Mint mocsárba hulló levél
mi a mocsokba fullad,
naponta zavaros
sötétség zúdul feléd.
Ostoba, bamba arcok
a létezés minden bűnét
taposnák beléd.
Ha ezt látom -
már akkor, ott
megtagadom
a tejet,
s halálba álmodtam
volna magam, akként
ki született.

2013.02.28.